fbpx

A FAO és az Élelmiszerbank szervezésében megvalósuló élelmezési világnapi akciót élelmiszeripari és -kereskedelmi cégek összefogása tette lehetővé

2021 október 15-én ismét hosszú kamionsor haladt át Budapest történelmi belvárosán, magyar és nemzetközi élelmiszeripari és – kereskedelmi cégek által biztosított, mintegy 33 tonnányi rakománnyal. Az élelmezési világnapi akciót az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) valamint a Magyar Élelmiszerbank Egyesület közösen szervezte immáron 16. alkalommal.

A rendezvény célja a kézzelfogható segítségnyújtáson túl az élelmezési világnap idei témájára való figyelemfelhívás volt, mely a fenntarthatóság érdekében az élelmiszer-ellátási rendszerek átalakítását és ezen belül is az élelmiszerpazarlás csökkentését sürgeti, hiszen nap mint nap hatalmas mennyiségű élelmiszer kerül kidobásra, annak ellenére, hogy világszerte emberek milliói éheznek, és szorulnak az élelmiszerbankok, vagy más szervezetek segítségére.

Az adománykonvoj a Hősök terén tartott egy rövid megállót, ahol a két szervezet képviselője, kiegészülve a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) megbízottjával, felvázolták az élelmezési rendszerek előtt álló kihívásokat és lehetséges megoldásaikat.

Adomanykonvoj 2021

„A tények egyértelművé teszik: az élelmiszertermelés és -fogyasztás jelenlegi állapotában amellett, hogy hozzájárul a klímaváltozáshoz, nem biztosít mindenki számára hozzáférést elegendő és megfelelő minőségű élelemhez“ – mondta Vladimir Rakhmanin, a FAO főigazgató-helyettese, közép-ázsiai és európai képviselője. „Ahhoz, hogy globális és nemzeti szinten egyaránt csökkenteni tudjuk az egyenlőtlenségeket, és garantálhassuk, hogy 30 év múlva a 10 milliárdra nőtt globális népességszámot is képesek leszünk élelmezni, az agrárélelmezési rendszereink átalakítására van szükség.“

„A fenntartható fogyasztás alapvető problémája az élelmiszerpazarlás. Magyarországon csak a háztartásokban évente kb. 600 000 tonna élelmiszer kerül a szemétbe.” – tette hozzá Dr. Helik Ferenc, a NÉBIH elnökhelyettese. – “Az Agrárminisztérium és a NÉBIH legfontosabb célja, hogy ezt a mennyiséget csökkentsük, tegyünk a tudatos fogyasztói szemléletformálásért, célunk, hogy 2030-ra ez a mennyiség mintegy 50%-kal csökkenjen, amit csak közösen, társadalmi összefogással tudunk elérni.”

„Globálisan az előállított élelmiszerek majdnem egyharmada veszendőbe megy. Ebben a pazarlásban a mezőgazdasági termelőknek, a feldolgozóknak, a kereskedelemnek és a háztartásoknak is komoly szerepe van“ – hangsúlyozta Szabó Szilvia, az Élelmiszerbank ügyvezető igazgatója. – „Az Élelmiszerbank évente 8 ezer tonna élelmiszerfelesleget ment áruházakból és élelmiszergyártóktól, amit rászorulók között osztunk szét. A háztartásokban keletkező feleslegeket azonban csak széleskörű összefogással, tájékoztatással és szemléletváltással lehet csökkenteni.“

Az összefogás kulcsfontosságú, és a változásban mindenkinek szerepet kell vállalnia, a kormányzatoknak például új szakpolitikák, a privát szektornak üzleti modelljük átalakítása, a fogyasztóknak szokásaik és gondolkodásuk megváltoztatása révén. Az élelmezési világnapi adománykonvoj egy példamutató szektorközi együttműködés a mennyiségi és minőségi éhezés felszámolásáért.

Adomanykonvoj 2021

A fogyasztók előtt is nyitva áll a lehetőség, hogy részt vegyenek a változásban. Bárki, aki élelmiszert vásárol, azt feldolgozza, megfőzi, tárolja, maga is az agrárélelmezési rendszer aktív szereplőjévé válik, ezáltal mindenki befolyásolhatja a piacot a környezetileg és társadalmilag egyaránt fenntartható termékek választásával vagy épp a helyben termelt és szezonális alapanyagok előnyben részesítésével. A háztartásokban keletkező élelmiszerfelesleg már olyan apró lépésekkel is csökkenthető, mint a kamrában és a hűtőben található ételek lejárati idejének rendszeres ellenőrzése, bevásárlólisták írása, a tároló és szállítóeszközök körültekintő kiválasztása, a maradékok elfogyasztása vagy lefagyasztása.

Az adománykonvojhoz idén is csatlakozott a Bio-Fungi Kft, újra friss gombatermékeinkkel támogattuk a rászorulókat. Adomanykonvoj 2021